A világ legnagyobb állásközvetítő, illetve munkaerő-kölcsönző cégét is utolérte a válság: az Adecco SA 147 millió euró veszteséggel zárta idei második negyedévét. Egy évvel korábban még 212 millió euró profitra tett szert a svájci székhelyű társaság; a mostani mínuszhoz 54 millió euróval járultak hozzá a franciaországi, a Benelux államokbeli, illetve a spanyol és portugál részlegeknél végrehajtott átszervezések. Az árbevétel 31 százalékkal, 3,6 milliárd euróra esett vissza (a Bloomberg által megkérdezett elemzők 3,78 milliárd euró árbevétel mellett 32,8 millió euró profitot vártak a negyedévre).
A több mint hatvan országban, köztük Magyarországon is jelen lévő, összesen több mint 29 ezer főt foglalkoztató Adecco közleménye szerint a továbbiakban is kemény költségcsökkentésekre készülnek, mivel a vállalatok egyelőre kevesebb munkaerőt keresnek. A második negyedévben mintegy kétezer saját dolgozóját leépítő hr-társaság fő piacán, Franciaországban már jelezte, hogy idén még 350 munkahelyet megszüntet, emellett számos fiókját összevonja.
Az eredmények bejelentésével egy időben az Adecco közölte: ajánlatot tesz a londoni tőzsdén jegyzett Spring Group Plc megvásárlására, hogy terjeszkedni tudjon a szakértői munkaerő piacán. A részvényenként 62 pennys ajánlattal mintegy 108 millió fontra értékelt Spring főleg az információs technológiai szakemberekre szakosodott és 80 százalékban Nagy-Britanniában lebonyolított tevékenységével tavaly 517 millió font árbevételt ért el.
