Nehéz döntés volt, de ezzel határozott lépést tettünk társaságunk stratégiai átszervezésében - indokolta Norbert Reithofer, a BMW igazgatótanácsának elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján azt a döntést, hogy a német autógyártó, amely a BMW-Sauber csapat részeként vesz részt a Forma-1-ben, az idény végén kivonul a világbajnokságból. A lépést a sikertelen szereplés is magyarázza - tették hozzá az első sajtókommentárok. A BMW 2005-ben vette át a Saubert, a következő évben indultak először a Forma-1 versenyein és az első szezonjukban rögtön az ötödik helyen zártak. A gyár három évet adott magának a világbajnokság megnyerésére - mondta a BBC-nek Bernie Ecclestone, a Forma-1 ura -, ehhez képest idén eddig csak nyolc pontot szedtek össze, ezzel a BMW-Sauber a nyolcadik a csapatversenyben. Jobbik versenyzője, Robert Kubica (a csapat egyetlen Grand Prix díjának nyertese), jelenleg összesítésben a 15. - a Daily Mail egyébként felvetette, hogy már ebben a szezonban a lengyel autós ülhet a Ferrariba, a súlyosan sérült Felipe Massa helyére.
A BMW eddig összesen mintegy 200 millió eurót költött arra, hogy Forma-1-es szerepléssel erősítse a brandet - értesült a Bloomberg -, de ez nem volt elég arra, hogy megússza a luxusautók piacát is érintő ágazati hanyatlást. A befektetők jó ötletnek tartották a kiszállást: a hír hallatán csaknem 3 százalékkal erősödött az autógyártó részvényeinek árfolyama, egy a Reutersnek nyilatkozó kereskedő pedig arra is emlékeztetett, hogy Michael Schumacher visszavonulása óta a német közönséget már nem érdekli annyira az egész Forma-1.
