BUX 144176.03 -0,41 %
OTP 46020 -0,82 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Elvitte a dollár a Novartis profitját

2009. július 16. csütörtök, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az elmúlt negyedévben nem jött jól a svájci Novartis AG-nak, hogy dollárban számolja el pénzügyi adatait. Részben az amerikai deviza erősödése az euróhoz és a frankhoz képest okozta ugyanis, hogy a társaság nettó nyeresége 10 százalékkal csökkent 2008 április-júniusával összevetve. Emellett szerepet játszottak az eredmény visszaesésében az 1,5 milliárd eurós kötvénykibocsátás költségei, illetve a szemápolási termékekkel foglalkozó Acon Inc.-ben birtokolt tulajdonrészhez kapcsolódó kiadások. Az eredmény ennek ellenére meghaladta az elemzők várakozását, míg a négy százalékkal csökkenő üzemi profit lényegében megegyezett azzal. A cég szerint összesen 1,7 milliárd dollárral mérsékelték a költségeket másfél éves átszervezési programjuk keretében, ami meghaladja a 2010-re kitűzött, 1,6 milliárdos célt. Az árbevétel 2 százalékkal esett, ám a gyógyszerek értékesítésének helye szerinti devizában számolva nyolcszázalékos emelkedést könyvelt el a vállalat.
A Novartis Hungária Kft.-nél korábban a Napinak elmondták, hogy mivel gyógyszereik többsége fix áras, a forint gyengülése miatt csökkent a cég profitja. Ezt a személyi juttatásokra, az orvosok továbbképzésére, a marketingre fordított kiadások mérséklésével, valamint azzal próbálják ellensúlyozni, hogy újratárgyalják az árakat a beszállítókkal.

Komócsin Sándor
Komócsin Sándor

Ez is érdekelhet