Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az autógyártók hajlamosak a válságot sikeresen kezelő vállalatokként láttatni magukat, úgy tesznek, mintha saját erőfeszítéseiknek köszönhetően maradnának talpon a rendkívül nehéz üzleti környezetben. Ennek van is alapja: meglehetősen gyorsan reagáltak a termékeik iránti kereslet zuhanására, radikálisan csökkentették alkalmazottaik számát, gyártósorokat, üzemeket zártak be, leépítették készleteiket. Ennek eredményeképpen például Európában valamennyi ágazat közül a járműipar vesztette el a legtöbb munkahelyet - idézi az EU adatait a BBC. Mindez nem jelenti azt, hogy a természetes kiválasztódás darwini tétele, miszerint a legéletrevalóbb faj (vállalat) marad talpon, igaz lenne az ágazatra. Az autógyártóknak helyet adó országok kormányai jó ápoló módjára a tőkeinjekciók legkülönbözőbb formáival segítették a válságtól szenvedő, súlyosan beteg vállalatok kezelését. Az adófizetők pénzének nagyvonalú adományozását azzal indokolták, hogy az iparág kritikus szerepet játszik a feldolgozóiparban, az egyik, de az is lehet, hogy a legfontosabb katalizátor ágazat, amely keresletet gerjeszt a gazdaság egészében. Magyarán: ami jó az autóiparnak, az jó mindenkinek, és a cégeknek adott állami pénz a gazdaság élénkülésének köszönhető adóbevételekből sokszorosan visszatérül.
A valóság azonban nem feltétlenül igazolja ezt a feltételezést. A számos országban bevezetett vagy bevezetés előtt álló, az öreg autók leváltását segítő árkedvezmény, közismert nevén a roncsprémium legnyilvánvalóbb hátránya, hogy kifutása után óriási vákuumot hagy maga mögött, amelyben jócskán visszaeshetnek az autóeladások. Az autósok előrehozzák vásárlásaikat a kedvezmény hatására, illetve vándorútra indulnak a roncsnak minősülő autók a családokon, baráti társaságokon belül, amivel olyanok is bekapcsolódhatnak a programba, akiknek nem elég öreg a járgányuk a támogatás igénybevételéhez. A PricewaterhouseCoopers tanácsadó cég ezért arra számít, hogy a programok kifutása 2010-ben 2 százalékkal csökkenti a személyautó-eladásokat az EU-ban.
A roncsprémiumok másik hátránya, hogy a túlkoros verdák kispénzű birtokosai kisebb, olcsóbb autókra cserélik rozoga járgányaikat, amelyeken vékonyabb profit érhető el. Ez bizonyos gyártóknak - így a FIAT, a Citroën, a Hyundai - és ezzel bizonyos országoknak kedvez. Ezt nem csupán a hátrányba kerülő cégek teszik szóvá, hanem az európai autógyártók szövetsége, az ACEA is, amely úgy véli, nem indokolt az európai importtarifák csökkentése, amíg az ázsiai országok - legfőképpen Dél-Korea és Kína - nem tesznek hasonló gesztust.
Kárt okozhat az autóipar támogatása az ágazat krónikus kapacitásfeleslege miatt is. A kormányok a közvélemény nyomására segítik a nemzeti büszkeség tárgyát képező autómárkák mesterséges fenntartását, ám ez csak a végül elkerülhetetlen leépítés halogatását jelentheti. Nagy-Britannia például harminc éven át védte az adófizetők pénzéből a Rovert és az MG-t, ám végül menthetetlennek bizonyultak.
