Csalódást okoztak az amerikai vásárlók a szakértőknek, akik arra számítottak, hogy júniusban már annualizáltan 10 millió fölé emelkednek az újautó-értékesítések az Egyesült Államokban. Az Autodata Corp. adatai szerint csak 9,69 millió autót adtak el a kereskedők, ami kevesebb a májusi 9,9 milliónál és sehol sincs a 2008. júniusi 13,7 millióhoz képest. Az éves összehasonlításban 28 százalékos visszaeséssel júniusban már a huszadik egymást követő hónapban zsugorodott a piac. A szokásos indokok mellett - növekvő munkanélküliség, drága hitelek - ezúttal a kivárás is szerepet játszhatott a vásárlások elmaradásában, ugyanis július 24-étől indul az amerikai kormány roncsprémiumprogramja, amelynek során akár 4500 dolláros ártámogatásra is jogosultságot szerezhet a vevő, ha olyan autót vesz, amely 10 mérföld/gallonnal kevesebbet fogyaszt annál, amelyet lead. Az Edmunds.com autósportál szerint ez 250 ezerrel dobhatja meg az annualizált havi eladásokat.
Az amerikai piac legnagyobb autógyártója, a General Motors Corp. (GM) értékesítése 33,6 százalékkal esett, amiben nyilván szerepet játszott, hogy a cég a hónap során végig csődvédelem alatt állt, ami sok vásárlót elbizonytalaníthatott. A társaság június utolsó napján engedélyt kért a csődbíróságtól értékes vagyonelemei kivásárlására az új GM-be, és az amerikai kormány azzal fenyegetőzik, hogy feladja a mentőakciót, ha nem sikerül gyorsan újra sínre tenni a vállalatot. Az Obama-adminisztráció autóipari bizottságának egyik tanácsadója szerint a GM-et már 2010-ben újra tőzsdére lehetne vinni. A Toyota Motor Corp. eladásai 32 százalékkal estek. Szakértők szerint az amerikai piac második legnagyobb szereplője túl korán csökkentette autóvásárlási kedvezményeit. A harmadik helyen álló Ford mindössze 10,7 százalékos visszaesést szenvedett el, miközben a Chrysler értékesítése 42, a Hondáé 30 százalékkal zuhant.
A roncsprémium szerepe világosan látszik a világ más nagy autópiacainak alakulásán is. Japánban, ahol csak a környezetbarát autók vásárlását támogatják, ez csak mérsékelte a visszaesést: júniusban 13,5 százalékkal kelt el kevesebb új autó, mint egy évvel korábban, szemben a 19,4 százalékos májusi eséssel. Franciaországban 7,1 százalékkal emelkedtek az eladások. A márciusban bevezetett, a tízéves autók cseréjét 1000 euróval támogató program 195 ezerrel növelte az értékesítést, ami közelít a francai piacon egy hónap alatt eladott autók számához. A program fő nyertese a Peugeot-Citroën és a Renault. Németországban 40 százalékkal dobta meg az eladásokat júniusban a roncsprémium. Elsősorban a kisebb, gazdaságos autók fogynak, részben ez magyarázhatja, hogy a J.D. Power idei németországi fogyasztói márkaelégedettségi listáját a Toyota kisautómárkája, a Daihatsu vezeti.
