Jól ment a brit Tesco Plc-nek üzleti éve első negyedében: a világ harmadik legnagyobb kiskereskedelmi lánca a május 30-ával zárult 13 héten összesen 9,7 százalékkal tudta növelni forgalmát szerte a világon (ebben az üzemanyag-értékesítés is benne van). Nagy-Britanniában 4,3 százalékkal nagyobb forgalmat ért el a cég - ezúttal üzemanyagok nélkül számolva -, ez két év óta a legjobb negyedéves teljesítmény. A Tesco bevételeinek mintegy 75 százaléka származik a brit piacról, ahol a harmadik legnagyobb szereplő az élelmiszer-kereskedelemben a maga 30,8 százalékos részesedésével.
Az áruházlánc tavaly szeptemberben vezette be a diszkont-termékeket, hogy vevőit ne csábítsák el az olcsóbb hálózatok; ma minden harmadik Tesco-vásárló vesz diszkontárucikket is - mondta el a Bloombergnek Laurie McIlwee pénzügyi igazgató.
A külföldi Tesco-áruházak összesen 20,1 százalékkal tudták növelni forgalmukat. Ebben a font gyengülése is nagy szerepet játszott, állandó árfolyamon számolva 11,4 százalékos volt a bővülés. A nemzetközi hálózat továbbra is növekedésben van - hangsúlyozta McIlwee -, még ha egyes országok, mint például Szlovákia vagy Írország, most visszahúzó erőt jelentenek is. Remekül teljesítettek viszont az ázsiai és az egyesült államokbeli Tesco-üzletek: az előbbi térségben 43,8 százalékos forgalombővülést könyvelhettek el, hála a kedvező árfolyam-alakulásnak, az utóbbiban pedig egyenesen 174 százalékkal ugrottak meg az eladások. Az USA-ban az idén 60 Fresh & Easy üzletet készül nyitni a brit társaság (ezek a hipermarketnél kisebb, a kényelmi üzleteknél nagyobb boltok).
