Csődvédelmet kért tegnap a Karstadt-áruházak és a Quelle-katalógusokra épülő postai értékesítési rendszer tulajdonosa, a német Arcandor AG, egy nappal azután, hogy Berlin elzárkózott az állami segítségnyújtás elől. Az Arcandor szerint az eljárás nem érinti a többségi tulajdonában levő Thomas Cook Plc utazási csoportot. A kereskedelmi vállalat abban bízik, hogy a csődvédelem idején újjárendezheti sorait és működésben tudja tartani a Karstadt-áruházakat.
A Németországban mintegy 50 ezer főt foglalkoztató Arcandornak 710 millió eurónyi adóssága jár le június 12-én; a társaság 650 millió euró államilag garantált kölcsönt kért a német állam gazdaságmentő alapjából, ezenfelül 437 millió euró hitelt egy állami tulajdonú banktól. Angela Merkel kancellár maga közölte, hogy az Arcandor nem számíthat állami segítségre, amíg nem tesz le az asztalra világos üzleti tervet, a csődvédelmi kérelem benyújtása után pedig kijelentette: elkerülhetetlen volt az összeomlás, mert a hitelezők és a befektetők túl keveset tettek a társaság megmentése érdekében.
Az Arcandor egy ideje fúziós tárgyalásokat folytat a Metro AG-val, amely tegnap e-mailben tudatta: továbbra is támogatja, hogy hozzanak létre egy német áruházláncot, amelyben mintegy 60 Karstadt-áruház is helyet kapna az Arcandor tulajdonában levő 120-ból. A csődeljárás vége az lehet, hogy a csaknem 130 éves múltú, korábban KarstadtQuelle néven ismert Arcandort szétdarabolják: a Metro mellett megjelent a Rewe Group is, amely a DPA értesülése szerint a második legnagyobb európai utazási irodának számító Thomas Cook iránt mutat élénk érdeklődést.
