Aggódó könyvkiadók találkoztak szorongó könyvkereskedőkkel - foglalták össze a tudósítások a múlt hét végén tartott New York-i BookExpo America (BEA) lényegét. A könyvszakma legnagyobb észak-amerikai találkozójának résztvevőit alapvetően két téma foglalkoztatta: az egyik, a kiadói bevételek csökkenése örökzöldnek mondható, a másik, az elektronikus könyvek térhódítása viszont új veszedelemként látszik megjelenni a szakmában. Tavaly 2,8 százalékkal, 24,3 milliárd dollárra csökkentek az ágazat bevételei, az idei első negyedévben pedig 6,8 százalékkal estek vissza a könyveladások - idézte az Amerikai Kiadók Szövetsége (AAP) adatait a Bloomberg. Az utóbbi periódusban az értékesítések 1,6 százaléka jutott a digitálisan letölthető könyvekre - ez önmagában még nem sok, de az AAP szerint ez a piac egy év alatt 131 százalékkal bővült.
Az Amazon. com által már második verzióban forgalmazott feltölthető elektronikus könyv, a Kindle, illetve vetélytársai egyre több olvasót hódítanak meg maguknak; egyelőre senki sem tudja igazán, mi lesz így a szakmával - fogalmazott a BEA-n egy hagyományos könyvkereskedő cég vezetője -, de az biztos, hogy ha most nem csinálnak valamit, akkor két-három év múlva már késő lesz. A független könyvesboltokat már a nagy áruházláncok, illetve az internetes értékesítés megjelenése is megroggyantotta: az USA-beli szövetségük idén áprilisban 1880 tagot számlált, 11 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.
A kiadói lépéseket egyelőre főleg az óvatosság jellemzi a BEA tanúsága szerint: a kiállítók 21 százalékkal kevesebb helyet foglaltak el a Javits konferenciaközpontban, mint legutóbb, azaz 2007-ben, sok nagy társaság nem is jelent meg külön standdal. Olyan kiadó is volt, mint például a HarperCollins, amelyik a digitalizálódás jegyében nem papíralapon osztogatta a kereskedőknek és a kritikusoknak új könyveit, hanem ajándékkártya formájában: a kártya birtokosa a könyvesbolti megjelenés előtt letöltheti a netről egyes bestsellerírók legfrissebb munkáját.
