A világ legnagyobb joghurtgyártója, a Danone felvásárolná az olasz élelmiszeripar aranyérmesét, a Parmalatot - röppent fel a hír tegnap az olasz sajtóban. Az Il Sole-24 Ore gazdasági napilap piaci szakértőkre hivatkozó írása szerint az üzlet egyelőre csak ötlet szintjén létezik, a hírt sem a Danone, sem a Parmalat részéről nem erősítették meg. A lap információi szerint a francia óriás a tejtermékek nagykereskedelmével foglalkozó Granarolo S.p.A.-t is meg kívánja szerezni.
A legtöbb elemző úgy véli, a Danone-Parmalat házasság terve eleve esélytelen, mivel az olasz kartellellenes rendelkezések köztudottan szigorúak, a Danone pedig így is túlzottan erős pozíciókkal rendelkezik az ország tejiparában. Mindenesetre a vállalat a héten hárommilliárd eurós zártkörű tőkeemelést jelentett be, hogy így csökkentse hitelállományát és növelje pénzügyi rugalmasságát, a spekulációk szerint viszont a Parmalat megvásárlását fedeznék ebből az összegből. A két vállalat egyesüléséről szóló híresztelések már 2003 végén, a Parmalat botrányos csődjekor is szárnyra kaptak, ám a pénzügyi csalás miatt komoly veszteségeket elszenvedő vállalat elutasította kérőjét, így az üzlet végül nem valósult meg. Az olasz cég részvényei a hír hatására tegnap napközben csaknem 12 százalékkal, 1,84 euróra erősödtek, ilyen árszinten legutóbb tavaly szeptember közepén járt a papír.
