A brüsszeli tőzsdén jegyzett RHJ International befektetési társaság is érdeklődik a General Motors Corp. (GM) európai vállalata, a GM Europe iránt - jelentette a Wall Street Journal az ügyhöz közel álló forrásra hivatkozva. Az RHJ holdingszervezet, amelynek vannak részesedései autóipari vállalatokban, például a japán Asahi és a belga Honsel alkatrészgyártókban is. Valószínűnek tűnik, hogy ezek tevékenységét összefonná az Opel/Vauxhalléval. A GM Europe-ért az olasz FIAT, az orosz GAZ-zal, illetve Szberbankkal szövetkezett kanadai Magna International alkatrészgyártó vezette konzorcium, illetve - a BBC értesülése szerint - a kínai SAIC autógyártó versenyez.
A GM - amely kisebbségi részesedést akar megőrizni a vállalatban - május végéig el akarja adni európai érdekeltségét, azaz még az előtt, hogy lejárna az a határidő, amelyet az Obama-adminisztráció szabott az amerikai autógyártó átszervezésére. A hónap második felében legalább a vásárlásról szóló szándéknyilatkozat aláírásáig el akarnak jutni - nyilatkozta a hét végén Fritz Henderson, a GM vezérigazgatója. A GM Europe-nak azonnali tőkebevonásra van szüksége, aminek forrása lehet a német kormány támogatása, illetve a vevő befektetése - derült ki Henderson szavaiból.
A brit gazdasági miniszter, Peter Mandelson a múlt héten tárgyalt német kollégájával, Theodor zu Guttenberggel az Opel/Vauxhall jövőjéről, ám ezt követően nem tett ígéretet a Vauxhall nagy-britanniai gyárainak jövőjével kapcsolatban. Az Opel főhadiszállásának, Rüsselsheimnek otthont adó Hessen tartomány miniszterelnök-helyettese, Jörg-Uwe Hahn tegnap azt nyilatkozta, hogy a regionális kormány semmiképpen sem akar tulajdont szerezni az Opelben, mert az túl költséges lenne. Ugyanakkor áthidaló hitelek garantálására vállalkozik, ha ezzel segítheti a cég talpon maradását.
