A német Henkel AG vegyipari csoport első negyedéves profitja 47 százalékkal zuhant az egy évvel korábbihoz képest, mivel az autóipar visszaesése miatt jelentősen csökkent az ipari ragasztók iránti kereslet. Az árbevétel 3 százalékkal nőtt. Az október-decemberi időszakban ugyanazzal a problémával küszködött a társaság, amivel január-márciusban, ám az idei második negyedévre már javulást vár. Az előrejelzés szerint a fogyasztói termékeket - köztük például a Persil mosószereket - gyártó ágazat tartani fogja jó teljesítményét, és ezzel egyidejűleg némi javulás lesz a ragasztóértékesítés terén. A német Equinet brókercég felhalmozásra változtatta a Henkel részvényeire adott ajánlását a korábbi csökkentésről, mivel arra számít, hogy a vállalat tovább tudja javítani profitrátáját a következő hónapokban. A tegnap 21,23 eurón forgó részvényekre adott előrejelzését 17-ről 24 euróra emelte. A Henkel Magyarország Kft. 2008-ban félmilliárd forinttal növelte beruházásait és 79,5 milliárd forint forgalmat realizált. Ebből 35,5 milliárd exportból származott. A cég az idén nem tervez létszámleépítést, ugyanakkor építési kemikáliákat gyártó barcsi egységét el akarja adni egy pénzügyi befektetőnek, de a gyáregység kapacitásainak 70 százalékát továbbra is lekötné. Az idén az a vállalat fő célja, hogy megtartsa piaci részesedését - nyilatkozta korábban a Napinak Deák Ferenc, a Henkel Magyarország ügyvezetője.
