Két egymást követő negyedévet is veszteséggel zárt a Daimler AG, amire tíz éve nem volt példa: a német csoport 1,29 milliárd eurós mínusszal zárta idei első három hónapját az előző negyedévi 1,53 milliárd euró veszteség után. A Bloomberg elemzői konszenzusa csak 790 milliós veszteséget jelzett - most viszont a Daimler eleve figyelmeztetett, hogy az idei második negyedévre is jelentős negatívum várható az amerikai Chryslerrel folytatott tízéves kalandjából éppen kiszálló társaságnál.
A veszteség zöme a személyautókat előállító Mercedes-Benz Cars divízió számlájára írható. A Mercedes mellett a Smart márkáról is ismert, a világ első számú teherautó-gyártójának, illetve második legnagyobb luxusautógyárának számító Daimler összesen 332,3 ezer járművet adott el 2009 első három hónapjában, 34 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban - a válság nemcsak a prémium személyautók vevőkörének ártott, hanem a szállításokat, ily módon a teherautó-vásárlásokat is visszafogta.
A Kecskeméten beruházni készülő cég közleménye szerint arra számítanak, hogy az év második felében felfutnak az értékesítések, hála az akkor piacra kerülő új E-osztályú Mercedes szedánnak, emellett folytatni akarják meghirdetett négymilliárd eurós költségcsökkentési programjukat. Ez utóbbi keretében átszervezik a haszongépjárműveket gyártó Daimler Trucks részleget, bezárnak két észak-amerikai teherautógyárat és megszüntetnek 3500 munkahelyet.
