A vártnál sokkal jobban teljesített a Deutsche Bank (DB) az első negyedévben: a legnagyobb német kereskedelmi bank január és március között 1,182 milliárd euró profitot könyvelt el, szemben az egy évvel korábbi 131 millió eurós veszteséggel és az elemzők 773 milliós prognózisával. Az árbevétel 56 százalékkal, 7,205 milliárd euróra nőtt, főképp a vállalatfinanszírozási és a befektetési banki tevékenységnek köszönhetően - ezekben az ágazatokban a bevétel 4,9 milliárd euróra emelkedett az egy évvel korábbi 1,5 milliárdhoz képest. A DB az elmúlt ötven évben éves szinten 2008-ban volt először veszteséges, a bank papírjai 69 százalékot veszítettek értékükből. Idén az európai bankok harmadik legjobbjaként már 55 százalékot emelkedett a részvények értéke, 26,9 milliárd euróra értékelve ezzel a pénzintézetet. A jó eredményeknek köszönhetően megnőttek a teljesítményalapú juttatások - annak ellenére, hogy tavaly 1500 munkatárstól kényszerültek megválni. Szakértők jó hírként fogadták, hogy Josef Ackermann vezérigazgató - korábbi terveivel ellentétben - további három évre elvállalta a pénzintézet vezetését. A középtávú jövőről nyilatkozva a DB vezetősége azt is elmondta: a bank tőkeerős és megvan a megfelelő stratégiája arra, hogy kezelni tudja a kihívásokat és kihasználja a lehetőségeket, így pedig minden eddiginél erősebben kerülhet ki a válságból.
