A Honda Motor Co., Japán második legnagyobb autógyártója 186 milliárd jen (1,9 milliárd euró) nettó veszteséggel zára üzleti évének márciusban végződött negyedik negyedét. Tavaly ebben az időszakban még 25,4 milliárd jen profitot könyvelt el a vállalat, ám idén az autópiac összeomlása mellett még az is sújtotta, hogy a jen 10 százalékkal gyengült a dollárral szemben, ami elnyelte az USA-ból származó üzemi profitot. A Honda előrejelzése szerint a 2010 márciusában végződő üzleti évben 71 százalékkal fog zuhanni a nyeresége, ezért mindössze 40 milliárd jen lesz. Az árbevétel 16 százalékkal, 8,37 ezer milliárd jenre csökken. Ugyanakkor a vállalat eredményei kevésbé lesznek rosszak, mint két legnagyobb hazai versenytársa, a piacvezető Toyota és a harmadik Nissan adatai - a szakértők az előbbi cégtől 284, az utóbbitól 314 milliárd jen veszteséget várnak -, amit motorkerékpár-gyártó divíziójának köszönhet. A Honda ugyanis a világ legnagyobb vállalata ebben az ágazatban. Emellett segíthet a cégnek a kínai piac, amelyen a tavalyi kétszeresével, 10 százalékkal bővülhetnek az eladások, mivel bemutatkozik az új Honda Jazz/City családi kisautó, valamint a pénzesebbeknek szánt középkategóriás Accord szedán.
