Nagy-Britanniában 30,5 százalékkal zuhantak az újautó-eladások márciusban a 2008. márciusihoz képest. Az első negyedév értékesítése ugyancsak majdnem egyharmadával maradt el az egy évvel korábbitól. A szigetországban a legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező Ford 23, a PSA Peugeot-Citroën 32 százalékos zuhanást szenvedett el az elmúlt hónapban. Eközben Németországban például 22 százalékkal ugrottak meg az eladások a roncsprémiumnak köszönhetően. A szigetország autógyártóinak és -kereskedőinek szakmai szövetsége (SMMT) erőteljesen lobbizik a kormánynál, hogy vezessen be olyan autóvásárlási támogatásokat, amilyenekkel Németország mellett Franciaországban és más európai országokban is sikeresen élénkítik a piacot. London egyelőre csak egy 2,3 milliárd fontos (3,43 milliárd dollár) hitelgarancia-csomagot hirdetett meg, amelyből a környezetbarát technológiát alkalmazó járművek fejlesztését segítenék.
Az SMMT vezetője, Paul Everitt emellett a szigetország autógyártásának veszedelmes zuhanását is a súlyos kereslethiányra vezeti vissza. A Nagy-Britanniában gyártott új autók száma februárban 59 százalékkal zuhant az egy évvel korábbihoz képest, amit Everitt úgy értékel, hogy az ágazat immáron a túléléséért küzd. Az SMMT adatgyűjtésének kezdete, 1970 óta ez volt a legnagyobb havi visszaesés. A vészterhes hírhez járult, hogy összeomlott a kisáruszállítókat gyártó birminghami LDV megmentésére kidolgozott terv.
