A várakozásokat felülmúló eredményekről jelentett a német Henkel AG a negyedik negyedévben: a vállalat egyszeri értékesítés nélkül számolt nyeresége 0,8 százalékkal, az egy évvel ezelőtti 247 millió euróról 249 millió euróra növekedett, szemben az elemzők mindössze 197 millió eurós prognózisával. A mosó- és tisztítószereket, kozmetikai szereket és ragasztókat is gyártó vállalat értékesítése október és december között 11 százalékkal, 3,54 milliárd euróra emelkedett. A Henkel az év utolsó negyedében 2 milliárd dollárért eladta az amerikai tisztító- és vegyipari vállalatban, az Ecolab Inc.-ben lévő 29 százalékos részesedését, javarészt ennek betudhatóan profitja 863 millió euróra emelkedett. A három legkelendőbb márkának bizonyuló Loctite, Persil és Schwarzkopf értékesítései az év utolsó három hónapjában kétszer olyan gyorsan nőttek, mint a többi terméké, s így ezek már az összes eladás egynegyedét tették ki. A Henkel a világ 125 országában van jelen, Magyarországon pedig három településen: Körösladányban folyékony mosó- és tisztítószereket, Barcson építési kemikáliákat, Vácott ragasztókat gyárt.
