Eltűnik a cég történetének egyik legnagyobb blamázsára emlékeztető Classic felirat a Coca-Cola piros címkéiről Amerikában - jelentette be a társaság. A Classic megkülönböztetést egy elbukott termékfejlesztési kísérlet után, kényszerűségből vezették be 1985-ben. A balul végződött innovációt négy év kutatómunka és 190 ezer ember véleményén alapuló tesztelés előzte meg, amelyben úgy tűnt, hogy az új, az eredetinél édesebb kólát jobban szeretik a fogyasztók. A kísérletben részt vevők 55 százaléka az újdonságot részesítette előnyben a klasszikussal szemben.
A piaci bevezetés azonban nem igazolta vissza a teszteket. Pontosabban az újítás katasztrofálisnak bizonyult, olyan ellenállást váltott ki a fogyasztókban, amely majdnem magával rántotta az egész vállalatot. A Coca-Cola ügyfélszolgálatai naponta 1500 panaszt fogadtak telefonon, sorra alakultak az eredeti formula mellett érvelő és az újat bojkottáló társaságok. Egyikük az Amerikai Klasszikus Kólafogyasztók Társaságának keresztelte el magát. Tíz héttel a bevezetése után visszahívták a boltokból az új kólát, de a félreértések elkerülése végett felírták a dobozokra a Classic kiegészítőt. Azóta nem tűnt el a megkülönböztetés, csak a betűmérete lett fokozatosan kisebb. Az óriási felhajtás nyomán sokan azzal froclizták a Coca-Colát, hogy a klasszikus termék reklámozása érdekében szándékosan gerjesztette a botrányt. Donald Keough, a vállalat akkori elnöke erre azt válaszolta: sem olyan ravaszak, sem olyan őrültek nem voltunk, hogy ezt tegyük.
