BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A nap bukása

Leépítésre kényszerül a Logitech

2009. január 6. kedd, 23:00

A Sony, a Royal Philips Electronics és a Motorola után az információtechnológiai eszközöket gyártó svájci Logitech is közölte, hogy felülvizsgálja a március 31-éig tartó folyó pénzügyi évre vonatkozó módosított profit-előrejelzését, emellett megszünteti a közvetlen termeléshez nem kapcsolódó állások 15 százalékát a mélyülő globális recesszió miatt. Ez ötszáz munkahely megszűntét jelenti, de az 5500 fős termelői létszámot is csökkenthetik. A számítógépes egereket gyártó legnagyobb világcég október 21-én egyszer már lefelé módosította nyereség-előrejelzését. Eszerint üzemi nyeresége 5, árbevétele 8 százalékkal nő, míg korábban mindkét vonatkozásban 15 százalékot valószínűsítettek. Már decemberben jelentős visszaesés volt érezhető a forgalomban, és a következő hónapokban a helyzet további romlására lehet számítani - mondta Gerald Quindlen vezérigazgató. A munkahelyek megszüntetéséből származó bevételek a következő pénzügyi év első negyedének mérlegében jelentkeznek majd, a cég egyelőre konkrét számokkal nem szolgált ezzel kapcsolatosan. A világszerte 9 ezer főt foglalkoztató Logitech számítógépes egerek mellett hangszórókat, webkamerákat és billentyűzeteket, távirányítókat is gyárt, de az Apple iPodjához való hangszórókat is a vállalat szállítja. A Goldman Sachs előrejelzése szerint az idén 4 százalékkal eshet vissza globálisan az információtechnológiai termékekre költött összeg.

Szerencsi Ágnes
Szerencsi Ágnes

Ez is érdekelhet