Továbbra is marad a kis méreteknél a japán Suzuki: a Nikkei japán lap - forrás megnevezése nélkül - azt írta, hogy az autógyár a visszaeső nemzetközi kereslet és a világgazdasági válság autóipart sújtó következményei miatt kénytelen elhalasztani 3,6 literes, négyajtós sportszedánjának bevezetését. A Kizashi nevű, vadonatúj japán gyárban gyártani tervezett modellnek 2010 közepén kellett volna kereskedelmi forgalomba kerülnie Japánban és az Egyesült Államokban, de az elképzelés a jelek szerint egyelőre a fejlesztési stádiumban ragadt. Szuzuki Oszamu, a Suzuki vezérigazgatója szeptemberben egyébként már utalt rá, hogy elhalaszthatják a bevezetést, mivel nem túl racionális döntés új modell bevezetése egy zsugorodó piacon. Az autógyártó pedig kénytelen alkalmazkodni a megváltozott globális autópiaci helyzethez - írta a Nikkei. A Honda Accord és a Toyota Camry lehetséges versenytársaként beharangozott sportszedán fő piacának Indiát szánták, ahol a Suzuki a többségi tulajdonában lévő Marutinak, az ország legnagyobb autógyártójának köszönhetően erős pozíciókkal rendelkezik. A Magyarországon is termelőbázissal rendelkező japán gyártó a termékfejlesztés mellett kénytelen elhalasztani azon terveit is, amelyek szerint Thaiföldön az idén, Oroszországban pedig jövőre új gyárat nyit. A kereslet csökkenése és az erős jen miatt a vállalat már korábban bejelentette, hogy Japánban is 2,4 százalékkal csökkenti termelését.
