A Renault SA bejelentette, hogy szuperolcsó autó gyártását tervezi a feltörekvő országok piacaira. A jármű az elképzelések szerint 3000 dollárba kerülne, ami mintegy fele a legolcsóbb Renault, a Dacia Logan jelenlegi árának, és kifejlesztéséhez a Le Figaro napilap értesülései szerint ezer mérnököt venne fel a francia autógyár. Az új kocsit Európában nem árulnák. A Renault szóvivője megerősítette a jármű kifejlesztésének tervét, de további részleteket nem árult el. A Logant egyébként május óta gyártják és forgalmazzák Indiában is, és folyamatban van egy további Renault-üzem építése az ázsiai országban, amely 2009 közepétől kezdene termelni.
A stagnáló észak-amerikai, japán és európai piac a gyorsan fejlődő feltörekvő országok, elsősorban India és Kína felé fordította az autógyártók figyelmét. Előrejelzések szerint a következő években ezekben az országokban több millióan jutnak el a középosztálybelivé válás határára, és az egyik első fogyasztási cikk, amit új státusukhoz illően meg akarnak majd venni, az autó lesz. Csakhogy a világnak ezen a részén biciklikről és mopedekről kell átültetni az embereket négykerekű járművekre, ami csak szuperolcsó, de a szedánokra vágyó fogyasztók igényeit kiszolgáló autókkal lehetséges. Az első szuperolcsó autó az indiai Tata 2500 dolláros négyajtós járműve lehet. Ehhez 33 lóerős motort adnak majd, amivel maximum 130 kilométer/órás sebességre lesz képes. Az autó piaci premierje jövőre várható, ám 2009-től a japán Toyota is beszáll a versenybe, ami szakértők szerint újabb robbanást fog eredményezni.
