Visszautasította a kanadai Alcan Inc. alumíniumipari nagyvállalat egyik legnagyobb konkurense, az egyesült államokbeli Alcoa Inc. 27,6 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatát, mert a cégvezetés szerint az nem tükrözi a társaság értékét és stratégiai növekedési lehetőségeit. A tőzsde is ezt igazolja: míg az Alcoa ajánlata 75 dollár/részvényre értékeli az Alcant, annak papírjai 81,03 dolláron fejezték be a keddi kereskedést a New York-i értéktőzsdén.
A felvásárlási árajánlatot meghaladó részvényárfolyam arra utal, hogy a befektetők további vevők felbukkanását várják. Dick Evans, a kanadai nagyvállalat vezérigazgatója azt nyilatkozta a Reutersnak, hogy tárgyalásokat folytatnak a társaság iránt érdeklődő befektetőkkel, ám azt nem árulta el, mely cégekről van szó. Az Alcoa, amely az orosz Rusal után a világ második legnagyobb alumíniumgyártója, két éve folytat tárgyalásokat az iparági cégsorrendben harmadik Alcannal, de eddig nem tudtak megállapodásra jutni. Szakértői becslések szerint ketten együtt a repülőgépgyártók alumíniumellátásának 70 százalékát ellenőrizhetnék, ami nyilván versenyhatósági vizsgálathoz vezetne, ha mégis az egyesülésről döntenének. Az Alcan részvényeinek árfolyama 30 százalékkal ugrott meg azóta, hogy a hónap elején híre ment az Alcoa felvásárlási ajánlatának.
