A legnagyobb európai szerződéses elektronikai gyártó, a finn Elcoteq SE jelentősen csökkentette ez évre vonatkozó árbevétel- és profit-előrejelzését. A forgalom esetében a februári 10 százalék helyett már csak minimális növekedéssel számolnak, üzemi szinten a korábbi 44 millió euró nyereség helyett az egyszeri tételek figyelmen kívül hagyásával nullszaldós eredményt várnak. A kedvezőtlen fordulatot a szektorban uralkodó kemény piaci versennyel indokolja a főként mobiltelefonok és más elektronikai eszközök összeszerelésével foglalkozó társaság, amely a Nokia egyik legfőbb szállítója. Ez rendkívül nehézzé teszi az értékesítést és lenyomja az árakat. A cég az idei első negyedévben 950 millió eurós árbevétel mellett 23 millió euró – egyszeri tételek nélkül számolt – üzemi veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, aminek hátterében az egész éves tevékenységet is hátráltató, kedvezőtlen folyamatok érvényesülése áll.
