Az ING Groep NV holland pénzügyi csoport az első negyedévet a tavalyit 72 százalékkal meghaladó, 1,94 milliárd eurós nettó nyereséggel zárta, rácáfolva a Reuters 1,59 milliárdos elemzői konszenzusára. Európa hatodik legnagyobb pénzügyi szolgáltatója, amelynek piaci értéke jelenleg 49 milliárd euró, ezúttal először alkalmazta az új IFRS könyvelési szabályokat. A profitot gyarapította a Baring Asset Management eladásából befolyó 376 millió eurós nyereség, a lengyel Bank Slaski 13 százalékos pakettjének értékesítése és az ING Canada részvénykibocsátása. A banki szektor nettó eredménye 83 százalékkal, 1,21 milliárd euróra ment fel, elsősorban annak köszönhetően, hogy az ING Direct internetes szolgáltatás egymillióval növelte ügyfeleinek számát. A biztosítási üzletág nettó nyeresége 56 százalékkal, 730 millió euróra nőtt. A társaság részvényeinek árfolyama az idén eddig 5 százalékot süllyedt, a mostani bejelentés hatására viszont 2,7 százalékkal emelkedett.
Az ING a kedvező eredmények ellenére óvatosságra intett a kilátások megítélését illetően, mert romló piaci feltételekre számít. A világszerte 113 ezer embert alkalmazó csoport a költségek csökkentése érdekében hollandiai biztosítójánál 2007-ig ezerrel csökkenti a 6200 fős létszámot, amitől évi 235 millió eurós megtakarítást vár.
