A FIAT S.p.A. 293 millió euró nettó nyereséggel zárta az első negyedévet az egy évvel korábbi 392 milliós veszteség után, annak ellenére, hogy az eladott autók száma 11,8 százalékkal, az árbevétel 9,3 százalékkal zuhant. Csodák pedig a tőzsde szerint nincsenek, így a FIAT-részvények árfolyama 5,2 százalékot esett (bár elemzők szerint ebben szerepe volt a profitrealizálásnak is). A kedvező eredmény ugyanis elsősorban annak köszönhető, hogy a General Motors Corp. (GM) az első negyedévben kifizette a két cég között februárban létrejött megállapodásban szereplő több mint 1,5 milliárd euró első, egymilliárdos részletét. A kialkudott összeget az olasz ipari csoport annak fejében kapta a GM-től, hogy elállt krónikusan veszteséges autóipari részlege eladási opciójának gyakorlásától.
A piac emellett arra a hírre reagált, hogy a csoport nettó ipari adóssága a tavaly év végi 9,45 milliárdról március végére 10,06 milliárd euróra emelkedett. A most először az IFRS nemzetközi könyvelési szabvány szerint készült pénzügyi jelentés mindazonáltal okot ad némi optimizmusra: a csoport kereskedelmi nyeresége, amely a mindennapi vállalati tevékenység eredményességét mutatja, 24 millió euróról 47 millióra nőtt. Az elemzők is pozitívan értékelik a vállalatvezetés erőfeszítéseit. Sergio Marchionne vezérigazgató arra számít, hogy a cég az év egészét 317 millió eurós kereskedelmi veszteséggel zárja. A GM-től a második negyedévben érkezik meg a következő, 300 millió eurós részlet. Mivel az autóeladások még mindig csökkennek, a FIAT más részlegeitől várja a felemelkedést. Haszongépjárműgyára, az Iveco az első negyedévben 8,3 százalékkal, 65 millióra emelte nettó nyereségét, a traktorgyártó üzletág eredménye 5,1 százalékkal, 124 millió euróra javult.
