Egy amerikai bíróság utasította a japán Sony Corp.-ot, hogy állítsa le rendkívül népszerű PlayStation játékkonzoljainak és 47, azokhoz készült játékprogramnak az árusítását az USA-ban, és fizessen 90 millió dolláros kártérítést egy kis amerikai cégnek, a kaliforniai Immerson Corp.-nak. Az Immersonnak most másodfokon megítélt kártérítés a cég tavalyi teljes árbevételének több mint háromszorosa, és piaci értékének kétharmada. A bíróság szerint az első és második PlayStation-sorozatban olyan műszaki megoldást alkalmaztak, amely az Immerson szabadalma. A PSP-t, a konzol hordozható változatát, amelyet a napokban mutattak be az Egyesült Államokban óriási sikerrel, az asztali gépektől eltérő technológiája miatt nem érinti a tilalom.
A Sony az ítélet ellenére folytatja játékgépei árusítását, mivel fellebbezést nyújtott be, amelynek halasztó hatálya van a tilalom életbelépése tekintetében. Szüksége is van erre, mivel a játékok egyre inkább meghatározó szerepet játszanak az eredményében: a tavalyi utolsó negyedévben ez az üzletág adta az üzemi nyereségének 44 százalékát. A szórakoztatóelektronika és a chipgyártás területén eközben a gyilkos árverseny miatt csökken a nyereségráta, ezért a Sony januárban kénytelen volt 31 százalékkal csökkenteni a március végéig tartó üzleti évre kiadott nyereségprognózisát.
