Alig több mint egy éven belül ötödször is kénytelen volt csökkenteni olajtartalékaira vonatkozó becslését a második legnagyobb európai olajvállalat, a Royal Dutch/Shell Group. A 10 százalékos lefaragás 1,4 milliárd hordó olajegyenértéket jelent. Bizonyított olaj- és földgáztartaléka így összesen 33 százalékkal, 12,95 milliárd hordónyira csökkent egy év alatt. A cég ráadásul elismerte, hogy a tavaly kitermelt energiahordozók csupán 15-25 százalékának megfelelő mennyiséggel sikerült növelnie bizonyított (vagyis gazdaságos kitermelésre alkalmas) tartalékait, miközben riválisainál ez az arány 100 százalékos. A Shell ezt az eredményt 2008-ig szeretné elérni.
A tartalékcsökkenés bejelentésére Londonban 1,8 százalékot esett a részvény árfolyama, de az ugyancsak tegnap bejelentett eredmény gyógyírként hathatott a részvényesekre. Eszerint a negyedik negyedévben rekordnagyságú, 5,127 milliárd dollár nettó nyereséget értek el, az egy évvel korábbi 1,69 milliárdnak csaknem háromszorosát. Az egész éves nettó nyereség 17,59 milliárd dollár volt, közel 50 százalékkal több, mint az egy évvel korábbi 12,78 milliárd. Jeroen van der Veer vezérigazgató szerint 2004 a szélsőségek éve volt – tartalékcsökkentési botránytól a rekordprofitig. A részvényesek hűségét az eddiginél nagylelkűbben jutalmazza a társaság. A 2004-es 7,2 milliárd dollárral szemben idén legalább 10 milliárdot fizet ki osztalékként, és a tavalyi 1,7 milliárd után 3-5 milliárd dollár értékben vásárol vissza saját részvényt.
