Európa második legnagyobb autógyártója, a francia PSA Peugeot–Citroën tavaly 2,7 százalékkal növelte eladásait: az egy évvel korábbi 3,286 millió után 3,375 millió autót adott el. Ezen belül a Peugeot-ból 6 százalékkal többet, 2,027 millió kocsit értékesítettek, míg az eladott Citroënek száma 1,8 százalékkal, 1,348 millióra csökkent. A cég piaci részesedése Nyugat-Európában a 2003-as 15,4 százalékról 14,7 százalékra esett, miután a társaság a szerény növekedés nagyobb részét is a kontinensen kívül érte el. A gyenge növekedés egyebek között annak a következménye, hogy a nyereségességi szempontokat az eladások mindenáron való növelése elé helyezték. Az idén sokat várnak a népszerű 407-es modelltől, az év vége előtt megjelent Citroën C4-estől, és különösen a műszaki újdonságokkal zsúfolt mini egyterűtől, az áprilisban a szalonokba kerülő 1007-estől.
A második legnagyobb francia autógyártó, a Renault SA tavaly a növekedési tempó terén lehagyta vetélytársát: az előző évinél 4,2 százalékkal több kocsit adott el, összesen 2,49 milliót (ez tartalmazza két leányvállalatának, a dél-koreai Samsungnak és a romániai Daciának a forgalmát is). Maga a Renault 4,5 százalékkal, 2,31 millió darabra emelte értékesítését. Ugyanakkor forgalma csak 0,3 százalékkal nőtt Európában, sőt Közép-Európában 6,1 százalékkal csökkent az értékesítés, igaz viszont, hogy Törökországban a duplájára emelkedett. A növekedésben nagy szerepet tulajdonítanak a Dacia által gyártott új modell, a Logan sikerének.
