ä BARABÁS T. JÁNOS
Thaiföldön tegnap eladták a Toyota első világautóját. A világ második legnagyobb autógyártója két évvel ezelőtt indította el nemzetközi többcélú járműprogramját (IMV), amelynek keretében öt modellt állítanak elő a Japánon és Észak-Amerikán kívüli piacok számára. Az első a Hilux Vigo, amely Thaiföldön készül, ahol a japán cég 723 millió dolláros beruházással jövőre a tavalyi kétszeresére, 280 ezerre emeli a furgon-kisteherautó gyártást. A Toyota 27 ország 60 üzemében készít autókat, az IMV program Thaiföldre, Indonéziára, Dél-Afrikára és Argentínára épül. Ezek lesznek a kisteherautók és egy SUV (sportos hobbiterepjáró) fő bázisai, ahonnan elsősorban a fejlődő országok piacait látják majd el, de novemberben már Európába is megérkezik az első típus. A globalizációs terv keretében a társaság 32 százalékkal növeli a fejlődő országokban készülő kocsijainak számát, amelyek előállítása a közös fődaraboknak és az olcsó munkaerőnek köszönhetően sokkal kevesebbe fog kerülni, mint Japánban. Míg odahaza a cég dolgozóinak éves átlagfizetése a Bloomberg szerint közel 75 ezer dollár, a thaiföldi átlagkereset mintegy évi 3000 dollár - azt, hogy az ottani Toyota-üzemben milyenek a fizetések, nem árulták el.
