BUX 140538.60 0,46 %
OTP 46080 0,28 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Felére zuhant a Volkswagen üzemi nyeresége

Kevesebb mint a felére csökkent a Volkswagen AG üzemi nyeresége 2003-ban, az amerikai piacon pedig az idén veszteségre számítanak.

2004. január 5. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Európa legnagyobb autógyártójának, a német Volkswagen AG-nek az üzemi nyeresége tavaly az első kilenc hónapban 53,4 százalékkal, 1,73 milliárd euróra esett az általános gazdasági gyengélkedés, az elöregedett modellkínálat, az euró magas árfolyama és a brazíliai átszervezés költségei miatt. Az eredmény megfelel a cég előrejelzésének - nyilatkozta Hans-Dieter Pötsch, a cég pénzügyi igazgatója a detroiti autószalonon. A társaság már korábban közölte, hogy a 2003-as üzemi eredmény az egy évvel korábbi 4,76 milliárd euró felét sem fogja elérni. A negyedik negyedévben a Dow Jones értesülései szerint mintegy 500 millió eurót kívánnak leírni a kutatási és fejlesztési eszközök értékéből, főként a Phaeton gyenge értékesítési eredményei miatt. A „népautó” nevet viselő konszern rendkívül drága luxusmodellje - amellyel a cég be kívánt törni a prémium kategóriába - a vártnál kevésbé fogy, akárcsak az októberben piacra dobott új Golf.
A cég idén némi veszteségre számít a meghatározó amerikai piacon, ahol az erős euró és a kifutó modellek miatt már tavaly is csökkent az értékesítés és Pötsch szerint idén sem várható fordulat. A Porsche ugyanakkor a Cayenne sportterepjárónak köszönhetően 2003-ban harmadával, 30 028 darabra növelte eladásait Észak-Amerikában. A 2004 júliusával végződő üzleti évben mintegy 35 ezer sportkocsi és SUV értékesítésére számít a térségben, ami a luxusautókat gyártó cég globális forgalmának közel felét teszi ki.
A kínai piac azonban továbbra is igen erős a Volkswagen számára: két nagy kínai vegyesvállalata tavaly 694 ezer autót adott el, 40 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, és majdnem 100 ezerrel többet a tavalyi tervnél.

Barabás János T.
Barabás János T.

Ez is érdekelhet