Bezárta fiókjait és befagyasztotta az általa kezelt számlákat a kisebb cseh bankok egyike, az Union Banka AS, miután a prágai pénzügyminisztérium végérvényesen elzárkózott az állami segítségnyújtástól. A bank fő tulajdonosa az olasz Investar Grouphoz tartozó Invesmart, amely bő fél éve abban a reményben vásárolta meg 2,5 milliárd koronáért (1 euró=31,73 korona) a pénzintézet 75 százalékával rendelkező cseh Union Group 75 százalékát, hogy az állam belátható időn belül közel ugyanekkora értékben garanciát vállal a kockázatos eszközökre. A kiadott közlemény szerint a pénzügyminisztérium nem látott lehetőséget arra, hogy ilyen kétséges célra állami pénzt áldozzon. A támogatás megtagadása mellett foglalt állást Zdenek Tuma, a cseh jegybank elnöke is - írta a Bloomberg.
Az Union Banka tevékenységének felfüggesztésével egyidejűleg kilátásba helyezte, hogy nem fogja tudni teljesíteni pénzügyi kötelezettségeit. Kormányzati segítség hiányában a pénzintézet alighanem csődbe megy, de a Reutersnak nyilatkozó elemzők szerint ennek nem lesz komoly hatása a cseh pénzügyi szektorra. A száz fiókot fenntartó, 250 ezer ügyféllel rendelkező Union Banka eszközállománya ugyanis a szeptember 30-ai adat szerint csak 26,4 milliárd korona, míg a piacvezető Ceská Sporitelna AS-é 456 milliárd. A betétállomány 20 milliárd korona, és a cseh szabályozás értelmében egy bank fizetésképtelenné válása esetén a betétbiztosítási alap kifizeti a betéteseknek az elhelyezett összeg névértékének 90 százalékát.
