A Nemzetközi Automobil Szövetség vezetőjének legtöbb reformjavaslata megbukott a csapatok ellenállásán, így nem lesz pilótacsere az istállók között, és nem kell pluszsúlyt tenni a legjobbak autóiba annak érdekében, hogy kiegyenlítettebbek legyenek az erőviszonyok. Változást jelent viszont, hogy a Forma-1-versenyeken jövőre az eddigi első hat helyett az első nyolc helyezett kap pontot, és pénteken is lesznek időmérő edzések. Az idei tapasztalatokból okulva ezentúl törlik az eredményeket, ha felmerül a gyanú, hogy az egy csapaton belüli pilóták szándékosan cseréltek helyet. A Belga Nagydíjat törölték a jövő évi versenynaptárból, mert az országban nem engedélyezik a dohánytermékek reklámozását. Jövőre 16-ra csökken a versenyek száma, s a belgák végleg kieshetnek, mert a 2004-es versenynaptárban már szerepel Bahrein és Sanghaj. A változásokat a FIA tanácsának kell jóváhagynia december 13-i ülésén.
(NAPI)
