A mintegy 6,5 milliárd euró adósságot felhalmozó KirchMedia lapértesülések szerint ma csődvédelmet kér az illetékes müncheni bíróságon. Négy hitelező bank, a DZ Bank, a HVB, a Commerzbank és a Bayerische Landesbank (BL) tervet dolgozott ki erre az esetre: ennek értelmében céget hoznak létre, amely átveszi a médiacsoport vagyonelemeit és 2,3 milliárd euró összegű lejárt követelésüket ennek részvényeire cserélik. A bankok a KirchMedia néhány jelenlegi tulajdonosát is felkérik az új cégben való befektetésre.
A berlini gazdasági minisztérium ugyanakkor tárgyalásokat kezdett a német labdarúgó-szövetséggel és két sztárcsapat, a Bayer Leverkusen, valamint a Borussia Dortmund székhelyét is jelentő Észak-Rajna-Vesztfália szövetségi tartomány kormányával a Bundesliga klubjainak kisegítését szolgáló 200 millió euró pénzügyi garanciaalap létrehozásáról. Schröder kancellár pedig, aki nagy focirajongó hírében áll, a Bundesliga elnökével folytatott megbeszéléseket. A KirchMedia csődje nyomán ugyanis fennáll a veszély, hogy az első és második osztályban szereplő klubok összeomlanak, mivel az általa birtokolt tévétársaságok által fizetendő jogdíjak adják bevételeik felét. A KirchMedia legutóbb februárban fizetett 100 millió eurót a kluboknak, miután akkor még kapott hitelt a bankoktól. A gazdasági minisztérium szóvivője szerint konkrét eredmények a megbeszéléseken nem születtek, de arról nincs szó, hogy az adófizetők pénzét odaajándékoznák a kluboknak.
A tervet a kisebbik koalíciós párt, a Zöldek élesen kritizálták, mondván, hogy egyre nyilvánvalóbb: a labdarúgópiacon nincs korlátlan növekedési lehetőség, ezért a kluboknak csökkenteniük kellene a játékosok csillagászati javadalmazásait. Edmund Stoiber bajor miniszterelnök szerint - aki Schröder legnagyobb ellenfele az őszi parlamenti választásokon - mindazonáltal világos jelek utalnak arra, hogy a KirchMedia májusban kifizeti a kluboknak a következő 100 millió eurót is. Stoiber derűlátását nagyban magyarázza, hogy a KirchMedia 1,9 milliárd euróval tartozik a BL-nek, így a bajor tartomány tulajdonában lévő bank a médiacsoport legnagyobb hitelezője.
B. P. A.
