A tulajdonosok jóváhagyták, hogy a HP felvásárolja a vállalatot - jelentette be diadalmasan Michael Capellas, a Compaq vezérigazgatója a néhány száz részvényes közvetlen részvételével lezajlott szavazási procedúrát követően. A mindössze háromnegyed óráig tartó közgyűlésen a tulajdonosok 9:1 arányban adták áldásukat a számítástechnikai ipar eddigi legnagyobb fúziójára, amelynek keretében a HP közel 20 milliárd dolláros tranzakcióban felvásárolja a világ második legnagyobb PC-gyártóját. A Compaq részvényesei azt várják az egyesüléstől, hogy folytatódik a PC-gyártás és visszaszerezhetik a piacvezető pozíciót a Delltől, így a közgyűlés igen kevéssé emlékeztetett a HP egy nappal korábbi, igencsak paprikás hangulatú részvényesi összejövetelére, amelynek hivatalos végeredményére valószínűleg még hetekig várni kell. A HP vezetése szerint részvényeseik többsége támogatta a fúziót, a tranzakciót ellenző Hewlett család szerint azonban még túl korai bármit állítani a szavazás kimeneteléről, annyira szoros volt az eredmény.
A tavaly szeptember 3-án bejelentett, akkor még 25 milliárd dollár értékű ügylet révén a felek reményei szerint az iparág vezető szereplőjének, az IBM-nek is komoly kihívást jelentő IT-csoport jön létre mintegy 80 milliárd dollár éves árbevétellel, amelynek tevékenységi köre a PC-, szerver- és nyomtatógyártástól a számítástechnikai szolgáltatások széles köréig terjed. A HP és a Compaq közötti tárgyalásokon abban már egyetértés jött létre, hogy a jelenlegi 135 ezres összlétszámot 15 ezer fővel csökkentik, arról mindazonáltal eddig szinte semmit nem lehetett hallani, hogy milyen stratégiával akarják újra nyereségessé tenni a Compaq üzletágait, miközben a HP tevékenységei - elsősorban a nyomtatók előállításának köszönhetően - összességükben profitot termelnek.
B. P. A.
