A Commerzbank és a Dresdner Bank igazgatótanácsa egyaránt elutasította a csőd szélére került Holzmann építőipari csoport legnagyobb részvényese, a Deutsche Bank által előterjesztett megmentési tervet. A Deutsche Bank ennek ellenére bejelentette, hogy továbbra is megpróbál megoldást találni. A Holzmann a múlt héten azt közölte, hogy ha a hitelezők nem tudnak megegyezni, akkor az összeomlás megelőzése céljából napokon belül csődvédelmet kér. A Handelsblatt értesülése szerint a csoport 114 millió euró adósság elengedését és 86 millió euró hitel azonnali hozzáférhetővé tételét igényelte, ezenkívül 500 millió euró értékű ingatlanvagyon átvételét és 350 millió euró egyéb adósság átvállalását szerette volna elérni.
A HVB Group ugyan nem utasította el az ajánlatot, de szintén közölte, hogy a - nyilvánosságra nem hozott - tervben nem talált a tartós működést biztosító koncepciót. A Holzmann kötelezettségei összesen mintegy 1,5 milliárd euróra rúgnak, amiből a 19,6 százalékos kényszertulajdonos Deutsche Banknak durván 320 millió euróval tartozik.
A bejelentések nyomán a Holzmann részvényeinek árfolyama 31 százalékkal, 4,4 euróra zuhant, így piaci áron mindössze 59 millió eurót érhet - írta a Bloomberg. A hírügynökség által megkérdezett elemzők szerint a Holzmann megmentése negatív jelzés lenne az immár hét éve recesszióban lévő egész szektornak, mert azt a téves képzetet keltené, hogy a bankok minden körülmények között készek segítséget nyújtani. A kormány mindenesetre már kizárta, hogy még egyszer kisegítené a jelenleg 24 ezer főt foglalkoztató csoportot, amelyet 1999-ben Gerhard Schröder kancellár személyes közbenjárásának köszönhetően a bankok egy 2,2 milliárd eurós mentőöv révén egyszer már megmentettek az összeomlástól - emlékeztetett a Reuters.
B. P. A.
