BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Eladná Wind-pakettjét a France Télécom

2002. március 20. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A France Télécom SA (FT) a jelek szerint ki akar vonulni az olasz távközlési piacról. A francia cég a Financial Times értesülései szerint el kívánja adni a harmadik legnagyobb olasz mobilszolgáltatóban, a veszteséges Windben meglévő 26,6 százalékos részesedését, mert mindeddig nem tudott jelentős befolyást szerezni az Enel állami közműcsoport által irányított cég vezetésében. A pakettért az FT 4-5,3 milliárd eurót remél, amit elsősorban 64 milliárd eurós adósságállományának csökkentésére használna fel. Az Enel, amely 73,4 százalékot birtokol a vezetékes telefonszolgáltatást is nyújtó Windben, mellényzsebből ki tudná fizetni az összeget, annál is inkább, mert vasárnap 3,7 milliárd euróért eladta Eurogen áramtermelő részlegét.
Az Enel mindazonáltal cáfolta a brit lap azon értesülését, mely szerint a francia távközlési vállalat informálisan már megkereste azzal, hogy érvényesíteni kívánja eladási opcióját. Egyúttal azt is közölte, hogy a részvényesek közötti szindikátusi szerződés alapján nincs is a pakettre vételi kötelezettsége. A Wind éppen a tőzsdére vitel előkészületeinek közepén tart, és az elemzők szerint a bevezetés 15-20 milliárd euróra értékeli majd a céget, így ez lesz az egyik legnagyobb európai tőzsdei kibocsátás az idén.
(NAPI)

Bana Péter
Bana Péter

Ez is érdekelhet