A Hynix, amely a világ harmadik legnagyobb DRAM-gyártója, tegnap közölte, hogy január 1-jei hatállyal 30 százalékkal emeli a szerződéses alapon gyártott memóriachipek árát. A számítógépgyáraknak szállító vállalat a lépést azzal indokolta, hogy a spot piacon az utóbbi időben emelkedik a DRAM-árfolyam, s a megrendelőknek felszámított árat ehhez kell igazítani. A Windows XP operációs rendszer megjelenése nyomán erősödik a személyi számítógépek iránti kereslet, Kínában pedig a PC-eladások meredek felfutása várható - mondta a Hynix szóvivője, akit a Reuters idézett.
A Hynix bejelentését követően a DRAM-piacon világelső Samsung is közölte, hogy a szerződéses árakat a spot áraknak megfelelően kell korrigálni. A vállalat szóvivője szerint az áremelésre néhány héten belül sor kerül. A szöuli tőzsdén a befektetők a memóriachip-ipar kezdődő fellendülésének jeleként értékelték az ármódosításokat, így a Hynix részvényei 15, a Samsungéi 10,4 százalékkal drágultak. A két gyártó többek közt az Intelnek, az IBM-nek és a Dell Computernek szállít DRAM-okat.
A DRAM memóriachipek spot ára tavaly szinte egész évben süllyedt, a csökkenés mértéke elérte a 90 százalékot. A trend decemberben fordult meg, ennek hatására a Samsung és a Hynix abban a hónapban kétszer is emelték a szerződéses árakat, amelyek azonban még mindig messze nem fedezik a chipgyártók költségeit. Egy ilyen memóriachip előállítása átlagosan 3,2 dollárba kerül, ehhez képest tegnap a DRAMexchange internetes tőzsdén 2,68 dolláron jegyezték a 128 megabites, 16 x 8-as DRAM-okat. Elemzők szerint a szektorban az igazi fellendülés csak a harmadik negyedévre várható.
(NAPI)
