Az ABN Amro Holding NV 476 millió euró nettó nyereséget ért el a harmadik negyedévben, ami 40 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbi 796 milliónál. A Bloomberg és a Reuters által megkérdezett elemzők átlag 469, illetve 462 millió euró profitot valószínűsítettek. A globális gazdasági lassulás miatt a bankok világszerte nagyobb tartalékokat képeznek az esetleges veszteségek fedezésére; az ABN esetében ehhez még hozzájött az is, hogy a bank a szeptember 11-ei amerikai támadások után megroggyant légiközlekedési szektor egyik legnagyobb hitelezője, mintegy 3 milliárd dollár kinnlevőséggel. Emiatt tavaly július-szeptemberhez képest a kétszeresére, 308 millió euróra kellett növelnie kockázati tartalékát.
Az ABN bevétele minimális mértékben 4,631 milliárdról 4,674 milliárd euróra nőtt, míg az üzemi költségek 3,329 milliárdról 3,456 milliárd euróra emelkedtek. A lakossági üzletágban a nettó nyereség éves összevetésben 12 százalékkal, 439 millió euróra csökkent. A vállalati bankszolgáltatásokat és a befektetési banki tevékenységet egyesítő üzletág az egy évvel korábbi 229 millió euró nettó nyereség után az idei harmadik negyedévet 29 millió euró veszteséggel zárta. A bevételek itt 5,8 százalékkal, 1,54 milliárd euróra nőttek, míg a költségek 19 százalékkal, 1,36 milliárd euróra. Az eredmény romlásához az értékpapír-kereskedelemből és a megbízási díjakból származó jövedelem csökkenése mellett az adóterhek emelkedése is hozzájárult. A vagyonkezelési és a magánbanki szolgáltatások terén a nettó nyereség 38 százalékkal, 34 millió euróra esett vissza.
Az ABN a múlt hónapban 15 százalékkal, 2,3 milliárd euróra szállította le az év egészére vonatkozó nyereségprognózisát, és Tom de Swaan pénzügyi igazgató tegnap közölte, hogy nem látnak okot az előrejelzés további módosítására. Bejelentette egyúttal, hogy racionalizálni fogják az amerikai befektetési banki tevékenységet, azt azonban nem árulta el, hány munkahely szűnik meg. Az ABN-nél jelenleg folyamatban van egy nagyszabású átalakítás, amelynek eredményeként a bank döntően a lakossági szolgáltatásokra és az alapkezelésre kíván összpontosítani.
P. Z.
