Európa legnagyobb elektronikai csoportja, a Philips a harmadik negyedévet 799 millió euró nettó veszteséggel zárta, szemben az egy évvel korábbi 2,07 milliárd eurós nyereséggel. A tavalyi eredményben benne foglaltatik 1,29 milliárd euró rendkívüli nyereség, míg az ideit 346 millió eurós szerkezetátalakítási költség terheli. Az enélkül számított 453 millió eurós veszteség azonban még mindig rosszabb a vártnál: a Dow Jones által megkérdezett elemzők 340 millió euró ráfizetést vártak. Az üzemi veszteség 516 millió euró volt a harmadik negyedévben, míg egy évvel korábban 945 millió eurós profit keletkezett.
A csoport árbevétele éves összehasonlításban 23 százalékkal, 7,19 milliárd euróra zuhant. A legnagyobb visszaesés az alapvető üzletágakban következett be: a fogyasztói elektronikai cikkek értékesítése 18, a félvezetőké 43, az elektronikai alkatrészeké pedig 63 százalékkal romlott, s a három divízió 45, 291, illetve 119 millió euró üzemi veszteséget produkált. Jan Hommen pénzügyi igazgató szerint a negyedik negyedévben a félvezető-eladások enyhe növekedésére lehet számítani, de ennek szezonális okai lesznek; strukturális alapú fellendülés csak 2002 közepe táján várható.
A Philips közleménye szerint a negyedik negyedévben 200 és 250 millió euró közötti nettó veszteség keletkezik a rendes tevékenységből - részben az USA elleni terrortámadások nyomán -, s ehhez hozzájön ugyanennyi szerkezetátalakítási kiadás, valamint 425 millió euró költség a korábbi akvizíciókhoz kapcsolódóan. Hommen elmondta, hogy negyedével kívánják csökkenteni az évi 1,2 milliárd euróra rúgó általános költségeket, s ennek érdekében kevesebb fénymásolást, telefonálást és elszámolható utazást engedélyeznek az alkalmazottaknak. Az igazgató elképzelhetőnek nevezte, hogy a 210 ezres állomány idén eddig bejelentett 11 ezres leépítésén túl további munkahelyek is megszűnnek.
P. Z.
