A Vodafone a most birtokolt 45 százalék mellé további 21,7 százalékos tulajdonhányadot akar szerezni a harmadik legnagyobb japán távközlési társaságban. Ennek érdekében tárgyalásokat kezdett az East Japan Railway Co.-val, a Japan Telecom második legnagyobb, 15,2 százalékos tulajdonosával. A Vodafone közleménye szerint a vállalat a tárgyalások alakulásától teszi függővé, hogy tesz-e nyilvános vételi ajánlatot a Japan Telecom 21,7 százalékára. Az ajánlatot a Japan Telecom vezetése is támogatja.
A Vodafone tavaly december óta több lépésben szerezte meg a Japan Telecom 45 százalékát - az eladók között volt a British Telecommunications Plc és az AT&T Corp. -, s ezzel kisebbségi tulajdonosa lett a J-Phone-nak, Japán harmadik számú mobilszolgáltatójának is. A J-Phone jelenleg három regionális egységben működik, november 1-jétől azonban a részlegeket konszolidálják. Az egységes J-Phone-ban - a mostani tulajdonviszonyok szerint - a Japan Telecomnak 45,1, míg a Vodafone-nak 39,7 százalékos érdekeltsége lesz. A Vodafone számára a J-Phone a japán terjeszkedés legfontosabb eleme, s a társaság abban bízik, hogy a most megszerezni akart többségi tulajdon révén hatékonyabban tudja felvenni a versenyt a 70 milliárd dolláros japán mobiltelefon-piac két másik szereplőjével, a 60 százalékos piaci részesedést magának tudó NTT DoCoMóval és a KDDI-vel.
A 21,7 százalékos részvénycsomag értéke a tegnapi záróár alapján 212 milliárd jen (1,8 milliárd dollár), de ez már tükrözi az esetleges felvásárlási ajánlat hírére bekövetkezett 4 százalékos árfolyam-emelkedést.
P. Z.
