Éves összehasonlításban 64 százalékkal, 200 millió euróra növelte nettó nyereségét az első félévben a belga Interbrew SA. Az eladott mennyiség alapján a holland Heineken NV után a világ második legnagyobb sörgyárának számító vállalat - amely a magyar piac mintegy harmadát magáénak tudó Borsodi Sörgyár Rt. tulajdonosa - árbevétele 69 százalékkal, 3,48 milliárd euróra, üzemi nyeresége pedig 47 százalékkal, 439 millió euróra emelkedett. A félévi mérleg magában foglalja a tavaly felvásárolt Bass Plc brit sörgyárat. A Bass nélkül számítva a forgalom 35 százalékkal, 2,78 milliárd euróra nőtt, míg a nettó nyereség - az akvizíció költségei nélkül - 67 százalékkal, 203 millió euróra. A Bass átvételét a brit versenyhatóság elsőre megakadályozta, a döntés ellen az Interbrew fellebbezett; a végső határozat várhatóan még szeptemberben megszületik - emlékeztet a Dow Jones és a Bloomberg.
A társaság árbevétele 1998 óta több mint a kétszeresére bővült a felvásárlások révén. Az idei első félévben a forgalom organikus - azaz nem akvizícióknak köszönhető - növekedése 7 százalékos volt. Nyugat-Európában az Interbrew eladásait némileg visszavetette a kedvezőtlen piaci helyzet, ugyanakkor az amerikai kontinensen és a fejlődő piacokon az árbevétel jelentősen emelkedett. Sajtóközleményében az Interbrew tudatja: jó úton halad a cél megvalósítása felé, hogy az éves üzemi nyereség organikus növekedése meghaladja a 8 százalékot, a goodwill előtti EPS-é pedig a 12 százalékot.
(NAPI)
