Az év második negyedében mind éves, mind negyedéves összehasonlításban jelentősen csökkentek a mobiltelefon-gyártó társaságok értékesítései - derül ki a Gartner Dataquest jelentéséből. A Reuters által ismertetett kimutatás szerint a vállalatok a tárgyidőszakban 89 millió 760 ezer készüléket adtak el a forgalmazóknak, szemben az első negyedévi 96 millió 690 ezer és az egy évvel korábbi 97 millió 980 ezerrel.
A világelső finn Nokia globális piaci részesedése az első negyedévi 35,3-ről 34,8 százalékra csökkent, ám ez még mindig jóval magasabb a tavalyi második negyedévben regisztrált 27,5 százaléknál. A gyártók sorában a második helyen az amerikai Motorola áll, amely az első negyedévi 13,2-ről 14,8 százalékra, míg a harmadik helyen álló svéd Ericsson 6,8-ről 8,3 százalékra növelte részesedését.
A Gartner Dataquest szerint a mobiltelefon-ágazat, amely története során most először él meg visszaesést, a második félévben már ismét fellendül. A Nokia várhatóan növelni fogja részesedését, köszönhetően a bemutatásra váró új készülékeknek. A Gartner elemzői a dél-koreai Samsungot tartják az iparág egyik emelkedő csillagának. A második negyedévben a Samsung 6,9 százalékra fokozta világpiaci részesedését az első negyedévi 6,3 százalékról, ezzel az ötödik helyen áll a német Siemens mögött, amely 6,9-ről 7,9 százalékra javított. A japán Matsushita tulajdonában lévő Panasonic részesedése 4,7-ről 4,6, a szintén japán NEC-é pedig 3,4-ről 3,2 százalékra romlott.
(NAPI)
