A Vivendi Universal számára stratégiai jellegű és hosszú távra szóló elhatározás, hogy jelen lesz a távközlésben, ugyanakkor a csoport valószínűleg nem hajt végre további akvizíciókat külföldön - nyilatkozta a Dow Jonesnak Jean-Marie Messier, a francia társaság elnök-vezérigazgatója. Mint leszögezte, a könyveket, zeneműveket, videókat, mozifilmeket és játékokat gyártó, illetve forgalmazó Vivendi Universalnak jelen kell lennie a távközlésben, mivel ez a szektor is egyre inkább a tartalomszolgáltatás irányában fejlődik.
A Franciaországon kívüli távközlési érdekeltségeket összefogó Vivendi Telecom Internationalnek magyar, lengyel és marokkói vállalkozásokban vannak részesedései. Lapzártánkig nem sikerült megtudni, hogy Messier közlése mennyiben érinti a Vivendi magyarországi terjeszkedési terveit, amelyekben megfigyelők szerint az utóbbi időben első helyen áll a PanTel Rt., ám a Vivendi emellett az Antenna Hungária privatizációja iránt is érdeklődött (NAPI Gazdaság, 2001. augusztus 6., 7. oldal). Messier szerint a három országban meglévő érdekeltségek kiegészítik a brit Vodafone-nal más országokban folytatott együttműködést. Mint mondta, nem volna értelme olyan országokban befektetni, ahol a Vivendi a Vodafone partnereként amúgy is jelen van. A két cég tavaly hozta létre a Vizzavi nevű közös internetes portálját. Franciaországban a Vivendi birtokolja a Cegetel vezetékes távközlési szolgáltató 44 százalékát, s ezen keresztül érdekeltsége van a második legnagyobb mobilszolgáltatóban, az SFR-ben.
Messier közölte azt is, hogy a csoport számos vételi ajánlatot kapott a szakmagazinok kiadásával foglalkozó üzletágra. A lapokat a Vivendi azért kívánja eladni, hogy finanszírozni tudja az oktatási kiadványokra szakosodott amerikai Houghton Mifflin cég 1,9 milliárd dolláros felvásárlását. Neveket Messier nem említett, de hangsúlyozta, hogy a beérkező ajánlatok komolyak és pénzügyileg kedvezőek. A vevőt szeptember folyamán választják ki.
(NAPI)
