BUX 142478.58 0,52 %
OTP 46850 0,3 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Miniszteri utak a válságban: mondd olcsóbban, tedd drágábban

Nemzetközi utazások szervezésére írt ki közbeszerzési eljárást a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozó Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF).

2009. szeptember 14. hétfő, 08:16

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az eljárás nyerteseivel (legfeljebb négy utazásszervezővel) 2009 decemberétől egyéves keretmegállapodást kötnek, amelynek becsült értéke áfa nélkül 2,5 milliárd forint - áll a felhívásban.

Ezen a tenderen kiválasztott cégektől rendelhet és vásárolhat majd repülőjegyeket és egyéb szolgáltatásokat (szállás, autóbérlés, biztosítás foglalását) a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó mintegy ezer költségvetési szervezet (mint a minisztériumok és háttérintézményeik), valamint a beszerzési rendszerhez önként csatlakozó intézmények (például önkormányzatok).

A nettó 2,5 milliárdos keretösszeg nem jelentene éppen csökkenést a tavalyi utazásszervezési forgalomhoz képest, az ugyanis meghaladta a bruttó 2,6 milliárd forintot - derül ki a KSZF adataiból. A központi költségvetési szervezetek összesen ekkora értékben rendeltek szolgáltatásokat a Malév Zrt.-től, az OTP Travel Kft.-től, a Chemol Travel Utazási Iroda Kft.-től és a Hogg Robinson Magyarország Üzleti Utaztatási (korábban BTI) Kft.-től.

A KSZF 2005. december közepén kötött keretmegállapodást a cégekkel, első lépésben 2007. szeptember végéig, de mivel a nettó 8,2 milliárd forintos keretösszeg addig nem merült ki, azt meghosszabbították. A módosított szerződés a keretösszeg teljesüléséig, de legkésőbb az új keretmegállapodás életbe lépésig hatályos. A cégek 2005. december közepétől 2008. december közepéig több mint bruttó 5,7 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak le.

A négy évvel ezelőtti központosított közbeszerzési eljáráson összesen öt utazási iroda tett ajánlatot, közülük a CWT Utazási Iroda magyarországi fióktelepének ajánlatát érvénytelenítették, néggyel pedig keretmegállapodást kötöttek. Az új, tárgyalásos eljárásra a pályázók 2009. október 5-éig jelentkezhetnek, közülük legfeljebb hatan juthatnak az ajánlattételi szakaszba.

A jelentkezőknek egyebek mellett rendelkezniük kell legalább hároméves IATA-tagsággal (Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség) és a 2006-2008-as évek bármelyikében nettó 650 millió forintot elérő forgalommal.

Domokos Erika
Domokos Erika

Ez is érdekelhet