"Ezt vállalom alázattal, büszkén, elszántan" - fogalmazott. Magyarországnak nincs vesztegetni való ideje, a világválság már hónapok óta nemcsak egy külföldi tudósítás a tévében, hanem magyar valóság - mondta Bajnai. "Nem szónok akarok lenni, hanem eredményes válságkezelő" - mondta, hozzátéve, hogy "ezért az igazság legpőrébb, legkegyetlenebb megfogalmazását mondom: a magyar embereknek aközött kell választaniuk, hogy elveszítik az állásaikat, vagy átmenetileg lemondanak a jövedelmük néhány százalékáról".
Bajnai kiadáscsökkentő terveiről részletesen itt olvashat.
Bajnai Gordon az MTI beszámolója szerint megköszönte a szocialista frakciónak, hogy aláírták a programja nehéz intézkedéseit tartalmazó nyilatkozatot. Úgy fogalmazott: ebben a helyzetben inkább kevés oroszlánra, mint sok nyúlra lesz szüksége, de így is legalább 200 oroszlán kell, ezért is köszöni meg a támogatást.
Bajnai Gordon kiemelte: ez nem a baloldal és a szocialisták programja, hanem a józanság és a felelősség programja. Nincs pártállása, ahogy a válságnak sem - hangoztatta. Úgy fogalmazott: nem azt kéri a szocialistáktól, hogy szeressék, hanem hogy támogassák tiszta fejjel és tiszta lelkiismerettel a válságkezelő programot.
Azt kérem tehát az MSZP-től, mondta Bajnai, hogy ha nehéz szívvel is, de támogassa a válságkezelő programot. És legyen szolidáris is, azaz a politika kezdje magán a metélést, mert más 72 500 forintból feláldozni pár ezer forintot, mint milliós jövedelemből lemondani pár tíz- vagy százezererről - idézte az Index a politikust.
Bajnai Gordon kitért arra is, nem akar hamis illúziókat kelteni, a nyilatkozatban szereplő intézkedéseken túl, a többi lépés "sem cukormáz a keserű pirulán", de élénkíti majd a gazdaságot és a munkát helyezi a középpontba. Ha végigvisszük, akkor belátható időn belül mindenki számára meglesz az eredménye - jelentette ki.
Kapus vagyok, nem fogok cselezni, nem török csatárszerepre - idézte az Index Bajnai beszédének zárómondatát. A politikus megerősítette: egy évre vállalja a posztot. A gazdaság miniszter hozzátette: a fociban azt is megtanulta, hogy csak csapatjátékkal lehet sikeresnek lenni.
Korábban Gyurcsány Ferenc leköszönő miniszterelnök-pártelnök Bajnai Gordont ajánlotta új kormányfőnek a küldötteknek a vasárnapi MSZP-kongresszus első felszólalójaként. Hangsúlyozta: nem az a kérdés, hogy megszavazzák-e őt miniszterelnök-jelöltnek, mert biztos abban, hogy ezt megteszik. Gyurcsány Ferenc véleménye szerint a kérdés az, hogy a szocialisták elég erősek lesznek-e, hogy kitartsanak mellette legalább egy évig, megvédik-e, amikor támadják személyét, tevékenységét és családját, és mögötte állnak-e majd, amikor úgy érzi, elfogy körülötte a levegő.
