BUX 143096.22 -0,55 %
OTP 45450 -1,41 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Orbán szerint komisz lehet a 2009-es esztendő

A Fidesz elnöke szerint amennyiben az állampolgári akarat elindítja végül a politikai fordulatot, úgy a gazdasági változás is bekövetkezhet. Orbán szerint nincs miről tárgyalni a jelenlegi kormánnyal.

2009. január 4. vasárnap, 13:32

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az előttünk álló esztendő sikere azon múlik, hogy lesz-e változás - jelentette ki Orbán Viktor az MTI-nek adott interjújában, amelyben azt is hangsúlyozta, hogy a Fidesz - szövetségben a KDNP-vel - készen áll arra, hogy a sikeres európai módszerek alkalmazásával kivezesse Magyarországot a válságból. A tavalyi év utolsó napján, néhány órával az új esztendő beköszönte előtt adott interjúban Orbán Viktor nyomatékkal szólt az európai parlamenti választások jelentőségéről. Ha a választáson sokan vesznek részt, és a változás mellett szavaznak, akkor annak meglesznek a következményei - vélte a Fidesz elnöke. Szerinte 2009 olyan év lesz, amilyenné a magyarok teszik azt a maguk számára.

A kormány a végletekig legyengítette az országot, majd félrekezelte a válságot, ezért a körülmények kétségkívül jóval nehezebbek lesznek, mint korábban, de ez a helyzet is számos lehetőséget, esélyt kínál, amelyeket érdemes megragadni. Ugyanakkor Orbán szerint ahhoz, hogy valamit tenni lehessen, véget kell vetni annak, ami most zajlik. A Fidesz elnöke úgy látja, hogy 2009 attól függően lesz Magyarország számára sikeres, vagy sikertelen esztendő, hogy az emberek képesek lesznek-e elérni olyan politikai változást, amely gazdaságpolitikai változást is magával hoz majd. Ha minderre nem kerül sor, akkor 2009 „komisz esztendőként" marad meg az emlékezetükben - tette hozzá.

Orbán Viktor szerint az emberek többfajta módon is elérhetik a politikai változást. Mint mondta, 2008-ban a népszavazás egy ilyen eszköz volt, 2009-ben pedig az európai parlamenti választás kínálja ezt a lehetőséget. Orbán Viktor elmondta, hogy személyesen is részt vesz majd az EP-kampányban, a Fidesz elnöksége pedig január 17-én dönt a párt európai parlamenti választási listájáról.

Az előrehozott választások esélyéről a Fidesz elnöke azt mondta, hogy ha az ellenzék valamennyi pártja úgy akarná, akkor három hónap múlva parlamenti választásra kerülhetne sor Magyarországon. Csak hát az ellenzék nem egy követ fúj, hanem legalább hármat - jegyezte meg. Szerinte az SZDSZ és az MDF a saját pártérdekeiket az ország érdeke elé helyezik. Mint mondta, az ország érdekét az szolgálná, ha meg lehetne állapodni velük a parlament feloszlatásáról, de a végén mindig elugranak.

A jelenlegi miniszterelnökkel való esetleges egyeztetés lehetőségéről Orbán Viktor azt mondta: "hazug emberrel és sánta kutyával az vitatkozik, akinek elment a józan esze". Szerinte a hatalmat jelenleg birtoklókkal csak a politikai változásról van értelme beszélni: mikor mennek el, mikor lesz a választás, milyen feltételek mellett, hogyan adják át az ország irányítását a következő parlamentnek.

NAPI Online
NAPI Online

Ez is érdekelhet