BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kacsacsőrű emlős az MSZP

Tölgyessy szerint kész csoda, hogy a párt még egyben van.

2008. március 27. csütörtök, 14:11

Tölgyessy Péter szerint az MSZP mai formájában, de végeredményben Horn Gyula óta a par excellence képtelenség; a politikai élet kacsacsőrű emlőse. Az MSZP-nek azzal, hogy "együtt álmodott az emberekkel", sikerült a társadalom egy olyan széles rétegét megszólítani, amelyre egyetlen másik párt sem volt képes; ám a szervezet által átfogott társadalmi spektrum két végletét alkotó elesettek és ultrakapitalisták együttes képviselete szükségszerűen egy olyan törésvonalat hozott létre a párton belül, amelynek már rég a széthulláshoz, vagy a politika színpadáról történő teljes eltűnéshez kellett volna vezetnie, ahogy erre példákat találunk többek között Csehországban vagy Lengyelországban is.

Ennek ellenére az MSZP maradt, ráadásul kormányon. Az elemző által felvázolt állapotok szerint azonban nem sokáig lesz ez így; Tölgyessy szerint kibékíthetetlen az ellentét a kormányfő és a nagyobbik kormánypárt érdekei között. Amennyiben Gyurcsány Ferencet még a ciklus vége előtt eltávolítják - amelyre a harmadik köztársaság történetének ismeretében elég magas az esély, hiszen egyetlen miniszterelnök sem regnált még 4 évnél tovább, Gyurcsánynak pedig épp ez, a 2008-as a negyedik esztendeje -, úgy hosszú időre ő lehet a "bezzeg-miniszterelnök", akire bármikor hivatkozni lehet, mint negatív példára. Amennyiben viszont a helyén marad, úgy az MSZP-nek minimálisra csökken az esélye, hogy a következő általános választások során - változatlan formában - akár csak bekerüljön a parlamentbe.

Pápai Csaba
Pápai Csaba

Ez is érdekelhet