Úgy tűnik, az amerikaiak nagy többsége teljesen elfelejtette Bill Clinton botlását – nevezeten, hogy az ovális irodában orális szexuális kapcsolatba lépett a Fehér Ház egyik gyakornok alkalmazottjával –, a volt elnök népszerűsége ugyanis magasan áll hat évvel azután, hogy elhagyta hivatalát. Persze az is lehet, hogy a jelenlegi adminisztráció gyenge teljesítménye értékeli fel az előd munkáját – akárhogy is van azonban, a jövő évi elnökválasztásra készülő demokrata jelöltek profitálni akarnak Clinton kedveltségéből.
Ez abban nyilvánul meg, hogy mindegyikük foglalkoztatná valamiféleképpen – persze nem hobbijára a szaxofonozásra építve, hanem – politikai tapasztalatait hasznosítva. Bill Richardson új-mexikói kormányzó, az egyik jelölt az ENSZ főtitkárának, vagy ha ez nem jön össze, közel-keleti béketárgyalónak szánja a volt elnököt. Mike Gravel alaszkai exszenátor utazó nagykövetet csinálna belőle, hasonlóan a fekete Barack Obama illinoisi szenátorhoz, aki szerint nagy szükség lehet Clinton kapcsolatteremtő képességére a világpolitikában.
Hillary Clinton, a legesélyesebb demokrata jelölt, talán nem teljesen felejtette el – ahogy fogalmaz: drága férje – félrelépését, ugyanis elküldené őt melegebb éghajlatra, mármint jelölttársaihoz hasonlóan szintén utazó nagykövetként foglalkoztatná. Ezzel „nagyon egyértelművé tennénk a világnak, hogy visszatértünk a politikába, hogy barátokat és szövetségeseket keressünk ahelyett, hogy elidegenítenénk magunktól a világot” – mondotta Clintonné.
