Jelentős előnnyel vezet a francia elnökválasztások tegnapi első fordulója után a magyar származású konzervatív jelölt, Nicolas Sarkozy a szocialista Segolene Royallal szemben. A szavazatok túlnyomó többségének összeszámlálása után Sarkozy 31,1, Royal 25,8, a centrista Francois Bayrou 18,5, a szélsőjobboldali Jean-Marie Le Pen 10,5 százalékon áll. A május 6-ai második fordulóba a két legtöbb szavazatot kapott jelölt megy tovább, akik máris újrakezdték kampányukat. A politikai csata csúcspontjának május 2-ai vitájuk ígérkezik. Nagy kérdés, hogy a centrista szavazók ki mellé állnak, illetve ennek kapcsán az, hogy Bayrou ad-e tanácsot szavazóinak, kire adják a voksukat két hét múlva. Bár a centrista politikusról azt tartják, hogy inkább a baloldallal szövetkezne, pártjának alvezérei inkább a jobboldallal kampányolnának együtt.
Az elnökválasztás első fordulója helyreállította a francia politika bal-jobb megosztottságát, amely öt évvel ezelőtt felborult, amikor a második fordulóba Jacques Chirac mellett Le Pen jutott – értékelik a szituációt a francia lapok. Sarkozy kampányában igyekezett olyan kemény hangnemet megütni, ami hat a szélső jobbos szavazókra is, az utolsó napokban azonban inkább a középre beszélt. Összességében egyáltalán nem veheti biztosra, hogy a második körben megkapja Le Pen szavazatait. Royal rátermettségét sokan megkérdőjelezték, miután a kampányban elkövetett néhány hibát, de ez talán csak a kisebb gondja. A nagyobb az, hogy ha összeadjuk a rá, illetve a kisebb baloldali – trockista stb. – elnökjelöltekre az első fordulóban leadott szavazatokat, akkor 35 százalékos arányt kapunk, ami az mutatja, hogy a francia választóközönség inkább jobbra mozdult ezen a választáson. A második forduló előtt leginkább a centrumra szavazókban reménykedhet, akik tradicionálisan viszolyognak a jobboldaltól.
Hogy nem lefutott a verseny, azt az mutathatja, hogy az elmúlt öt franciaországi elnökválasztásból két esetben – 1974-ben és 1995-ben – fordult elő, hogy az első körös győztes kikapott a második fordulóban.
A leköszönő francia elnök 12 évig volt hivatalban. Távozásával egy meglehetősen megosztott országot hagy hátra maga után, a legfejlettebb ipari országok közül a legnagyobb munkanélküliséggel, a nagyvárosok peremén élő elszegényedett, lázongó bevándorló tömegekkel.
Sarkozy alacsonyabb adókkal, a szakszervezetek erejét letörő reformokkal, olcsóbb kormányzással és a törvénnyel szembekerülőkkel szembeni kemény fellépéssel kampányol, míg Royal a minimálbér felemelését, illetve félmillió új munkahelyet ígér és támogatná azokat a befektetőket, akik Franciaországban akarnak megtelepedni.
Várakozások szerint a párizsi tőzsde emelkedéssel reagál az eredményekre, mert a befektetők díjazni fogják, hogy a 2002-es megbillenés után „helyreállt a világ rendje” a francia politikában.
