Sokkolva nézik a virginiai műszaki egyetem diákjai azt a videoüzenetet, amelyet a 32 embert megölő sorozatgyilkos, Cho Seung-Hui vett fel, majd adott fel az NBC tévétársaság címére első két rémtette után. Miután megölte volt szerelmét és egy diákot, aki le akarta fogni kezét, fogott egy videokamerát, hosszan pózolt előtte, majd elment a postára, feladta a kazettát és visszatért gyilkolni.
Cho fegyvereivel pózol a felvételen és gazdag diákokat, illetve a züllést szapulja. A paranoiás hajlamról árulkodó monológ módosítja a hallgatag mészárosról kialakult képet, hiszen eszerint volt rendszer abban, amit tett – még ha elmeháborodott is. Egyik diáktársa szerint a videón többet beszélt, mint azt megelőzően összesen.
A szalagon Cho a gyengék védelmezőjének állítja be magát és hangot ad csodálatának az 1999-ben a Columbine High Schoolban történt mészárlás iránt. Összetörtétek a szívemet, megerőszakoltátok a lelkemet és leromboltátok a lelkiismeretemet – mondta a mészáros egyenesen a kamerába, néha lepillantva jegyzeteibe. Így folytatta: "Azt gondoltátok, hogy egy szánalmas fiú életét semmisítettétek meg. Hála nektek úgy halok meg, mint Jézus Krisztus, amivel a gyenge és védtelen emberek nemzedékét fogom lelkesíteni”.
Cho korábban arról volt nevezetes, hogy koslat a lányok után és 2005-ben pszichiátriai kezelés alá került, mivel öngyilkossági hajlamokat véltek nála felfedezni az orvosok. A virginiai bíróság akkor önmagára és másokra veszélyes, lelkileg beteg embernek nyilvánította.
