Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A tűzijátékhoz kapcsolódó, előre beharangozott meteorológiai kasza epicentrumának közelében töltöttük a vasárnap estét. Attila úti lakóházunk tetejéről ugyanis kitűnő kilátás nyílik a Dunára és a tűzijátékra. A családi „Beobachtungstelle” megfigyelőállásában ezúttal azonban szörnyű élményben volt részünk. A nagyobbik lányom (7 és fél éves) kezdetben sivító kacajjal fogadta a vihart, mint ahogy az nálunk általában szokás. Amikor a helyzet kezdett drámaivá fordulni - hirtelen nagyon erősen kezdett fújni a szél és szakadni kezdett az eső meg a jég - lányom elsírta magát. A víz, jég és por elegyéből képződött függönyön csak nagyon mérsékelten tudott áthatolni a rakéták fénye, igaz, ekkorra már a kis csapat összes szeme is jócskán nyelt a vihar közeledtét jelző egyre erősebb szél által felkavart tetőporból. Érdekes volt látni, ahogy a vihar epicentruma szabad szemmel is jól követhetően közeledett. Először a Naphegy tűnt el a függöny mögött, majd a szomszéd (Pauler) utcában magasodó Postabank (Erste) székház, aztán a nagyobbik utód pánikszerű sírásba kezdett. Miután az erős szél orkán erejű viharrá fokozódott - körülbelül két perc alatt - úgy döntöttem, hogy távozunk a tetőről. A szél akár a gyerekeket is lesodorhatta volna. A gyors távozást azonban megakadályozta, hogy egy tulajdonostársunk kicserélte a tetőre vezető ajtón a zárat. Mindezt azzal az indoklással, hogy ne menjenek oda csak úgy napozni (vagy mit csinálni) a fiatalok. Amikor felmentünk a tetőre, nem okozott gondot, hogy egy lakatlan lakás fürdőszoba ablakán kellett kipréselődnünk, ám a visszaút a nagy viharban, szél, eső és jég közepette kissé idegesen ment. Az egyébként is mozgó vaslétrák kezdtek lobogni az orkánban, csúszott minden a sártól, a fejüket meg éppenhogy csak nem kummantották be a mogyorónyi jegek. A felnőttek - akik közül az egyik tériszonyt is visel - igazi amerikai katasztrófa filmekben láthatókhoz kísértetiesen hasonló módon és állapotban próbálták menteni a menthetőt - elsőként a gyerekeket, de a pezsgők sem maradhattak fent, vérré ázva mindenik, zsebükben beázó és elhaló mobiltelefonokkal és cigarettás dobozokkal - ez később komoly bosszankodás forrása volt. A biztonságot nyújtó lépcsőházba vezető azonban - mint azt már jeleztük - zárva volt, és mire az első menekülők a kijárat gyanánt használt fürdőszobaablakhoz értek, azt is becsukta valaki! Szorul a helyzet! A valaki azonban még a csekkolta, hogy menekülők akarnak bejutni, így ismét kinyitotta az ablakot, sőt, az eddig zárva tartott ajtót is, így innentől már nem is annyira érdekes a történet, hőseink bejutottak saját lakásukba, ahol már csak néhány bevert ablak maradványait kellett eltüntetni, és máris kezdődhetett a pezsgőzés zsírvizesen, tűzijáték pedig a tv-ből. Másnap reggel aztán a feketeleves is befutott: a biztonságosnak tűnő Attila úti parkolóhelyen veszteglő családi gépjármű kapott néhány vakolatdarabot, miegymást, ennek a hátsó szélvédő, meg a karosszéria látta kárát. Az illetékes szerviz már reggel kilenckor csúcsra járt, szép külsejű járgányok vártak a reparálásra. A mobiltelefon viszont reggelre kiszáradt és életre is kelt. Hát ennyi.
